Keresztút, böjti időszak, készülődés

      A Húsvét előtti 40 nap kegyelmi időszak, felkészülés az újjászületésre, feltámadásra: Minden évben ebben az időszakban hasznos újra átnézni a saját életutat, élemódot, kapcsolatokat, perspektívákat. De legfőképp a szívet megnyitni: hiszen olyan hamar befalazzuk magunkat sokszor, megkeményítjük szívünket és olyan jól tudjuk, másoktól mit várunk, mi magunk meg nem ismerjük be, hogy nekünk is tennünk kell...Mit kell tennünk ebben az időszakban: kicsit lecsípni a saját igényeinkből, kicsit szervesebben és derűsebben élni meg a hétköznapokat, kicsit lemondani valamiről, ami igazán szenvedélyyé vált, kicsit többet adni mindenkinek (és nem kimondottan a fölöslegünkből), kicsit többet hallgatni és szemlélődni, kicsit kevesebbet panaszkodni .... ...., és nagyon akarni SZERETNI.

     A nagyböjtben alkalom nyílik a bűnbánatra, a megbánásra: ha haragot, dühöt hordozunk magunkban szeretteinkkel, kollegáinkkal, társainkkal szemben, helyezzük le a kereszt lábához mindezeket (amennyiben lehet, szóban, tettekben közöljük az illetőkkel szándékunkat, rendezzük velük a rendezni valót).

Ha elrejtünk valamit családtagjaink előtt, ami terhes, ugyanakkor bűntudatot okoz, ne halogassuk, ez kegyelmi időszak: keressünk alkalmat a megbocsátásra, közlésre, közeledésre, elengedésre.

     Ha önmagunk bizonyos részeit, szokásait, attitűdjeit, berögződéseit szeretnénk felszámolni, csillapítani, ajánjuk fel ezt is. Ha egyedül érezzük magunkat, nem értjük saját viselkedésünket és azt gondoljuk, ez nem érdekli senkit, szemléljük a keresztet és merítsünk erőt abból az erőből, amelyet Jézus Krisztus ugyanilyen emberi-ként tanúsított szenvedései során.
      Ha valamilyen betegségben szenvedünk, gondoljuk át, hogy mindez csak átmenet, zálog, szemléljük és szívleljük meg a Kereszten Függőt és adjuk oda saját fájdalmainkat. Ha ebben az időszakban jelentkeznek bizonyos testi tünetek, nem biztos hogy ezeknek van szervi vagy reális müködési zavar alapjuk: Gondoljunk arra, hogy lehetőséget kapunk most újból megállni és vállalni a saját részünket, osztozni a kereszthordozásban, mint ahogyan Cirenei Simon tette.

     Olvassunk egyszerű témába vágó olvasmányokat, zsoltárokat.  

     Ha valóban szeretnénk nyitni, észrevesszük, hogy ebben az időszakban a kísértések is felerősödnek és megpróbálják elterelni figyelmünket legnagyobb odaadásunk közben is. Ne csüggedjünk,tudatosítsuk ezt és lépjünk tovább kitartóan.
     A böjt nem feltétlenül elzárkózást jelent, csupán fokozott figyelmet: nem kell embertársaink elől elmenekülnünk, ők is ugyanabban az időszakban vannak persze saját történetükkel. Néha osztozzunk barátainkkal ebben a készülődésben, amikor meg egyedül akarunk lenni, azt nem kell észre vegye senki más.

     Böjtölni sokféleképpen lehet, mindenesetre mindegyik formája valamelyik szokásunkkal, testrészünkkel, felfogásunkkal stb. kapcsolatos:

A szem böjtje:

Mit látok meg és mit kezdek ezzel? Látom-e magamat is olyan kritikusan, mint ahogyan hajlamos vagyok másokat látni? Mit nem akarok meglátni, észrevenni a saját útam során? Képes vagyok-e a viselkedés, a ruha, a forma mögött látni az emberi szívet, személyt, lelket? Látom-e kívülről magamat, ez egy reális kép-e? Látom-e az életemben Isten jelenlétét? (Be-)Látom-e az én fontosságomat, részemet az Ő Egész tervében?Hajlok-e arra, hogy ne csak nézzek, hanem lássak? Mennyire vagyok előretekintő? Nyitott szemmel járok-e? Milyen tartalmakat nézegetek? Hogyan nézek, az emberek szemébe nézek-e? (...)

A száj:

Mit és hogyan mondok? Mikor beszélek és kinek? Amikor dühös vagyok, meg tudom-e fékezni nyelvem? Előbb gondolkodom-e, vagy gyakran előbb szólok? Mennyit mosolygok? Szívből jön-e ez a mosoly? Mit veszek a számba, számra?Megosztom-e másokkal azt, amit nekem tanítottak? Gyakran panaszkodom-e? Tudom-e, mitől Titok a Titok? (...)

A fül:

Mit hallok meg és mit engedek el a fülem mellett? Hallom-e azt, amikor Isten kopog az ajtómon? Mit nem akarok meghallani és miért? Észreveszem-e a körülöttem lévő segélykéréseket? Meghallom-e az embertársaim által hordozott számomra jelentőséggel bíró üzeneteket, intéseket? Hallom-e a csendet? Mennyi időt töltök zajban, nyüzsgésben? Hallom-e a saját lelkiismeretemet? (...)

Az orr, a légzőszervek, a torok:

Tudok-e figyelni az egyenletes légzésre szoros helyzetekben? Tudom-e hogyan, hol tudom kiengedni a "gőzt"? Magamba tudom-e szívni a természet illatát? Hol képezem a hangokat? Mi az amit, "lenyelek" és mi az amit "mellre szívok"? Ha gyakran fáj a hátam, keresem-e a kapcsolatot a hordozott terhek és a panasz között? Milyen illatom van? Lehorhasztom-e orromat, vagy fenn hordom? (...)

A törzs, a gerincoszlop, a végtagok:

Egyenes-e a testartásom?Tudom-e úgy hordozni a mindennapi "kereszteket", hogy azt ne vegyék észre rajtam? Emelt fővel tudok-e önmagam kicsiségével szembenézni? Hogyan és hova járok, lépek? "Biztonságos-e" a talaj, amin járok? Gerinces vagyok-e? Testmozgásaim, lépéseim, kézmozdulataim öszhangban vannak-e belső lényemmel? Hogyan táplálkozom? Tudok-e megsímogatni, ölelni? Tudok-e símogatást, ölelést, kézszorítást, vállveregetést fogadni? Mikor izzad a tenyerem? "Mutogatok-e"újjal mások viselkedésére?Meg tudok-e állni a saját lábamon? (...)

A szív:

Ismerem-e hangját, lüktetésést, ritmusait, igényeit? Nyitva van-e? Mi és ki iránt áll nyitva? Észreveszem-e, hogy ez lényegem közepe, minden amire szükségem van itt lokalizálható? Teszek-e mindennap valamilyen szívességet? Mi az én "szívügyem"? El tudom-e különíteni a szív illetve a psziché valamint a test üzeneteit? Mi az én feladatom? Ha gyakran megtörik szívem, van-e még hely benne, orvosolhatom-e a sebeket? Mi töltheti be a hegeket? Szívesen végzem-e napi teendőimet? Szeretem-e önmagamat, teljesen? Reggel mit mond számomra a szívem? Hát este?(...)

Az ágyék:

Kacér vagyok-e? Mit üzenek testemmel a kívülállóknak? Hogyan élem meg a szexualitásom: rendszeresen(állandó partnerrel), titokban-rejtetten, szabatosan, teljesen (összhangban többi részemmel), házasságban vagy azon kívül, szublimálok, kerülöm a testi érintkezést vagy kalandokba bocsájtkozom éppen..?.stb. Hogyan öltözködöm? Mit várok el a kapcsolataimtól? Ismerem-e saját testem?Milyen a testképem? Ismerem-e visszaeséseimet? Mihez kezdek ezekkel? El tudom-e néha utasítani a testi érzékiséget a lelki növekedés érdekében? Meg tudom-e fékezni ösztönkésztetéseimet? Milyért fékezem meg? Mit jelent számomra a gyerekvállalás? (...)

Bármiről próbálunk majd lemondani, vagy szigorúbban odafigyelni, nem szabad egyszerre sokmindentől megfosztanunk magunkat eleinte: azt a valamit jelöljük ki, ami a legkárosabbnak, legdominánsabbnak tűnik haladásunkban: akármi is ez, érezzük meg a hiányát, de mindezt nem keserűséggel, hanem reményteli szívvel, örömmel engedjük el. Annyira és azzal böjtöljünk, amennyire és amivel megy. Isten bár a szenvedés, bántás útján mutatta meg tökéletes szeretetét az Emberfia szenvedése által, mégsem sanyargatni akar, hanem megvilágítani számunkra a polarizált és projektált valóságaink közötti váltakozás természetességét és az ezek közti játékos egyensúlyozást a szeretet állandó tovább tanulása által. A szenvedés, rossz, negatív nem Tőle való, mégis a hozzá való törekvésben útunk átvezet ezeken az állapotokon.

     Ha azt gondoljuk, ez csak formaság(a böjt, az önreflexió), esteleg túl vagyunk már ezen, eleget próbálkoztunk, hibás: Mindig is rendszeresen meg kell újulnunk és újítanunk az önmagunkról ill. a  világról alkotott elképzeléseinket, ez csak őszinte befele fordulással és meggyőződéssel érhető el. Ehhez az önvizsgáló, ülepítő, szemlélődő úthoz kérjük a kísérőt, segítséget, hogy valóban a Húsvét ünnepén mi is Új Emberként lépjünk elő és képesek legyünk méltóssággal elengedni a rosszaságainkat, hiszen ezekért régen elnyertük a váltságot, csupán újból és újból nyitnunk kell arra, hogy a test bár korlátoz bennünket,a Lélek képes hatalmaskodni fölötte.

1. Értelme

Jézus keresztútja a megváltás isteni drámájának csúcspontjára vezet. Itt születik az új ember, újjáteremtve Isten tökéletes képmására Krisztusban:

Ő a láthatatlan Isten képmása, benne teremtett mindent a mennyben és a földön. Ő az Egyháznak is feje és eredete, mint elsőszülött a holtak közül. . ., aki a kereszten a saját vérével szerzett békességet (Kol 1, 15-20.)

Feltámadása után az apostolok bátran hirdették, hogy a kereszt a győzelem és dicsőség útja, nem a vereség és nem a gyalázat jele.

Krisztus keresztje mutatja az ember végső győzelmét a szenvedés és halál felett. Az Atya akarata örökké boldog életünk a feltámadás dicsőségében, nem pedig a szenvedés és halál. Ezért tanított minket így imádkozni:

Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is!

       Krisztus önként és szabadon vállalta a kereszthalált hogy meggyőzzön minket üdvözítő szeretetéről. Így mutatta meg, hogy valóban Isten Fia, Ő az élet és halál feltétlen Ura, aki új életre tudja kelteni még az átszúrt szívvel elvérzett embert is. Világosan kijelentette:

"Azért szeret engem az Atya, mert feláldozom életemet értetek. Senki sem veszi el tőlem, önként adom oda. Mert hatalmam van, hogy odaadjam életemet és van hatalmam, hogy vissza is vegyem." (Jn 10, 17-18.)

2. Története

A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Ez az út a Templom jobboldalán álló Antóniavártól haladt Jeruzsálem utcáin a nyugati városkapun át fel a Golgotára.

Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így megemlékezzen szenvedéséről. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétől az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek "abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt". (Ap Csel 1, 13-14)

       Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a 4. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az első templomot a Golgotán a 320-as években. Később felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.

       A 15. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek előtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményről, amely a felirat szerint ott történt.

Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A ferences P. Antonio Daza volt az első, aki leírta a stációk történetét a lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.

A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hivőnek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a nyugati városokban is kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelő felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken, mint Lourdes-ban és Fatimában, embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban előírt szertartással áldják meg.

Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.

A keresztúttal járó búcsút nem csak magunknak nyerhetjük meg. Felajánlhatjuk egy olyan lélekért is, aki esetleg még a tisztítótűzben bűnhődik a földi életében elkövetett bűnei miatt. Így sok lelket kiszabadíthatunk a tisztítótűzből, akik ezért biztosan hálásak lesznek és egyszer még nekünk is segíthetnek a másvilágon. - Mindez az Egyház hagyományos tanítása.

3. Gyakorlata

A keresztúthoz nincsenek előírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a következő módot követni:

(1) Először felindítjuk a tökéletes bánatot:

"Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi vétkeinkért vállaltad a keresztút szenvedéseit. Teljes szívemből bánom minden bűnömet, melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem, megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy kifejezzem őszinte hálámat és szeretetemet irántad. Kérlek, fogadd ezt engesztelésül mind a saját vétkeimért, mind mások bűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a keresztút végzőinek megengedtél. Amen."

2) Minden stáció előtt térdeit hajtunk s így mondjuk:

Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!

(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményről, ami ott történik.

(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.

Beteg és idős emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ők osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezünkben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.

Végül érdemes megjegyezni, hogy a keresztút valóban "lelkigyakorlat": szemlélődés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az időben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam előtt az embereket és hallom hangjukat.

A "kontemplatív" vagyis szemlélődő élet titka az egyidejűség. A múlt és jövő eseményei különös módon összefonódnak a jelenidőben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos-látás!

Jézus élete tökéletesen "kontemplatív" volt. Születésétől kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövő sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ők emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.

Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.

Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlődik szívében, amit előző éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ő jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ő maga volt az, akiről a prófétákban működő Lélek "előre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkező megdicsőülést" (1 Pt 1, 11).

Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta "szívében őrzött" (Lk 2, 52).

        Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélődve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.

http://sylchristmas.multiply.com/journal/item/93

Keresztút

I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán, fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni, - s nyugodtan szólni, amikor beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz.

Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt uralkodni. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni, akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek.

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt. Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni, nem tenni semmit, nem tudni semmiről. De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok.

III. állomás: Jézus először esik el

A teher a földre nyom. A te keresztedben benne nehezedett a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal.

Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert azt az Isten felsebzett válla, és tántorgó lába szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni, közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó. Mária csak szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ő jelenléte új erőt ad a fáradt kereszt-hordozónak.

Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam.

V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak

Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis felkíséri a Golgotára: Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől. Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segíteni kell.

Ha találkozom Vele, felkísérni - még napi munkám után is - Jézust a Golgotára, keresztjét víve.

VI. állomás: Veronika kendőt nyújt

Együtt élek emberekkel. Öket is hajszolja az élet. Ök is sokszor fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek. Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, "nyelés", egy kis elnézés - talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csendesen teszem be az ajtót, halkan beszéIek, nem panaszkodom folyton saját bajaimról, nem érzékenykedem, helyet adok a villamoson.

Az emberek kimerültségében Krisztus fáradtságát tisztelem...

VII. állomás: Jézus másodszor esik el

Uram, időnkint oly csüggedés fog el. Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmában áll az életem. Napról napra kezdem előlről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, s minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi.
Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették a én taposómalmomat, a te felkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

VIII. állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal

Uram, keresztutadon nemcsak korbács, és durvaság kísér: vannak olyanok is, kik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem változtat. A keresztet mégis egyedül kell felvinni a Golgotára.
Amint fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad eg egy meleg szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, megkapom, de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgysem. A szenvedéssel végső fokon mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az "igen"-t kimondanom.

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el

A legmélyebb zuhanás... Jó volna így maradni... Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését... Csak ne kellene tovább menni. Csak meg lehetne most itt halni, Uram, e szörnyü mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől. Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezetö út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz, de húsvét hajnalán mégis csak fény ragyog...

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta. Jézusom, kifosztottan, egyedül, valami dermesztö magányosságban. Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá teszik magányosságodat.
Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom. Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni, ha valakivel fel tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, mikor fáj a magány.

XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik

Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át s feszítsék ki fáradt tagjaid.

Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni. Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek, - aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a fán. Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe.

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

A nap és hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Mikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten.
Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s mikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál legkedvesebb az Atyának... Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolsága.

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

Megdöbbentö dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ, leszögezve. Szeretetből a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes, az erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem. A fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat. A lélek kész, de a test erőtlen.

Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a Gonoszság Fejedelmének a legyőzője. Ha egyesítem veled gyengeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában.

XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik

Eljött a teljes pihenés ideje. Vége harcnak, küzdelemnek, fáradságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.
Minden, ami fáj, elmúlik egyszer. A megfáradt vándor hazatér. S a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld mélyében - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézen fog, s a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot. Mikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennap fáradtságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek, folytatódik a világ végéig. Ilyeneké a mennyek országa.


Jézus feltámad a halálból