Miért látod a Szaléziakat a blogomon?

A Szaléziak címere: Da Mihi Animas, Caetera Tolle! (Lelkeket adj nekem, minden mást vegyél el!)


Ha a szíved kószál és szenved,
vidd vissza óvatosan a helyére,
és helyezd gyengéden a
te Istened jelenlétébe.
És ha soha semmi mást nem
tettél egész életedben,
csak a szívedet hoztad vissza
és ismét Isten jelenlétébe helyezted,
- habár újra és újra elkószált,
miután visszahoztad,
akkor életed, - biztos lehetsz benne -nem volt hiába. 

Szalézi Szent Ferenc

Kedves olvasóim, vendégek, kukucskálók, testvérek,

Amikor az öcsém bérmálkozott és a kezem a vállán nyugodott a szentség kiosztása közben, az volt az érzésem, hogy ő most éppen egy fiatal azok közül, akinek kíséretre van szüksége, egy azok közül, akik áhítoznak az útmutatásra, szeretetre, örömteli fejlődésre és nem tudják ezt megfelelően kimutatni, beismerni, hol keresni és kivel osztozni…Sokan vannak ezek a fiatalok, mi meg mintha egyre távolodnánk tőlük, azzal hogy leírjuk őket, azzal, hogy megszóljuk őket, azzal, hogy „bezzeg a mi időnkben”-ezünk és közben elvárjuk, hogy olyan tisztelettudóak, „jók”legyenek, amilyennek látni kívánjuk őket.

Óbudai Szalézi Rendház: Sportpálya

"-Elég, hogy fiatalok vagytok, hogy nagyon szeresselek benneteket!"- Don Bosco

Hát épp ezért én szeretnék odaadóbban időt-energiát szentelve együtt tanulni, örülni, tapogatózni, egyensúlyozni, irányt-célt megjelölni, hinni- remélni-szeretni "ezekkel" a fiatalokkal.

2o1o-es év utolsó nyári oratóriumának felvezetése, Intro

 Már amikor óvodában dolgoztam és aztán állást változtattam, éreztem, hogy azoktól a csillagszemű gyerkőcöktől legalább annyit tanultam, amennyit én átadtam nekik (megkockáztatnám eltolni ezt az arányt az előbbiek javára: talán többet is kaptam tőlük, mint képes voltam nekik nyújtani).

          A Szaléziak, Don Bosco (Bosco Szt. János) életszentségét, pedagógiáját, lelkületét mintázva próbálnak jelen lenni az adott viszonyok között a fiatalok között (különösen a legelhagyatottabbak között), példát és indokoltságot teremtve az örömteli, vidám, képességeikkel és határaikkal együtt értelmezett ön azonos életformára. 

"Légy vidám, teljesítsd híven kötelességeidet a tanulásban és a jámborságban, tégy jót másokkal! Így az életszentség útján fogsz járni!"  
                 
 (Don Bosconak Savio Domonkoshoz intezett szavai)

Abban hisznek, hogy mindenkiben ott van valami Jó mag (bármilyen kicsiségnek is tűnjön az), hiszen Isten saját képmására teremtett bennünket. Továbbá elfogadják Don Bosco életútja során kirajzolódott pártfogójának (személyes útmutatójának), közbenjárónak a Szűz Máriának tiszteletét.

          A Boscói pedagógia a prevencióra, megelőző módszerre épül: Látni azt a „kicsi”jót, ami el van takarva a felszín és a berögződések által, látni, azt, ami még nincs is kibontakozva, szeretettel közeledni minden előzetes bélyegezés ellenére, jelen és „résen”lenni állandóan és az Istenbe vetett bizalommal egyfajta állandó jobbá válást megmintázni a fiatalok számára. Ez állandó és élethosszig tartó folyamat, amiben kulcsfontossága van a személyes Isten-kapcsolatnak, kegyelmi ajándékoknak, hitnek és motivációnak (többek között). (ha többet szeretnél tudni Don Boscoról, a szaléziakról, látogasd meg a blogon szereplő oldalakat valamint az azokon szereplő hivatkozásokat)

          Szalézinak lenni szép, nem nehéz, mi több, én nem tehetek másként. Arra kaptam meghívást, hogy amit sikerül meglátni, megszerezni, megtapasztalni, tetten érni (stb.), azt tovább adjam. Annyi fiatal sír esténként titokban, annyi ajtó mögötti bánkódás, elkeseredés, bizonytalanság, reményvesztettség és kaotikus állapot van a fejlődő fiatalban. Ugyanakkor egyre inkább megkeményedik a szív, a személyes kapcsolattartási igény, minőségi együttlétre való törekvés, elszíntelenednek és személyre szabottá válnak az értékek. Ki képes egyedül, segítség nélkül ennyi mindent megszűrni?

          Nem lehetek tökéletesen szalézi, de lehetek egy kis Bosco ott ahol vagyok, mert azt akarom, hogy ne cinkos legyek az eltávolodásban, elszemélytelenedésben, megbélyegzésben, hanem társ abban, hogy tisztábban és okosabban szűrve jussanak el önmaguk lényegéhez a fiatalok: pontosabban találjanak vissza Istenhez, aki életet adott nekik és aki bennük munkálkodik, akár felfigyelnek rá, akár elhanyagolják. Mindezt nem lehet csupán keresztény kötelességek teljesítésével elérni, annál többről van szó: akarni változni-változtatni, remélni szüntelen, buzgón imádkozni, örülni annak, ami éppen van, élni a szentségek vételével, ötletelni-alkotni…

          Nemrég egy lelkigyakorlaton vettem részt egy kivételesen szép zarándokhelyen, Péliföldszentkereszten. Itt is tevékenykednek szaléziak, a lelkigyakorlat szalézi munkatársak és Don Bosco tisztelők számára hivatott mankót, feltöltődést nyújtani.

Havasi József SDB atya értékes gondolatokat osztott meg, illetve ébresztett bennünk a szalézi hivatással, munkássággal, életvitellel kapcsolatban. Arról elmélkedtünk, hogy „Uram, látni akarjuk Jézust!”(az év jelmondata, Strennája), arról, hogy milyenek is vagyunk, ha jól magunkba tekintünk és hogy mindezekkel együtt hogyan szolgálhatunk szaléziként. Elmélkedtünk, a hitről, reményről, szeretetről. Egy példát itt hadd osszak meg (kommentár nélkül), ami a hitet illeti: Mondjuk Olaszország szűk utcáin történik. Egy zsonglőr kifeszített kötélen villogtatja tehetségét, a közönség ujjong. Átmegy, aztán kérdezi, hogy hiszik-e, hogy így meg úgy vissza is megy. Azok ujjongva egyhangúan helyben hagyják, hiszik. Aztán azt hiszik-e, hogy ezt a talicskát áttolja a kötélen?- kérdi ismét tőlük. Őrülten kiáltoznak, buzdítják és ordítják: Hisszük! Át is megy a talicskával aztán ismét kérdi őket: - Hiszitek-e, hogy visszafele is vissza tudom tolni? – Hisszük!- kiáltják azok. Mire a zsonglőr: - Akkor ki az aki, beleülne? A következő percekben néma csend támad és mintha elvágták volna a tömeg torkát, feszülten lefagy.

Arról is volt szó, hogy hogyan és kit imádunk és ki az akit csupán tisztelünk, hogyan hajtunk térdet vagy vetünk keresztet stb., hogy ne éljünk hibás felfogásokkal, mintákkal, ezzel másokat is megtévesztve.

Számomra a lelkigyakorlat során az maradt meg a leghangsúlyosabban, hogy bátran kiállni minden akadály dacára amellett, amire a szív int, megtenni mindent annak érdekében, hogy a szeretet törvényét legjobb tudásom szerint szorgalmazzam, és ne akadályozzam. Ahol vagyok, és amivel foglalkozom, ott épp elég fiatal van ahhoz, hogy állandóan legyen tennivalóm. Ebben emberi segítségre is szükségem van. Ha te is szíveden viseled azt, hogy mellettünk, körülöttünk hogyan cseperednek fel a gyerekek, hogyan illeszkednek a fiatalok, akkor ne maradj tétlen. Ne mond vakon, „hiszem, hiszem!”. De ha tényleg hiszed, hiszel, akkor millió jót tehetsz minden nap.

Dr. Székely László: Don Bosco

Ha nagy sötétség fedi az eget

Csillagokat küld Isten: szenteket,

Hogy míg félős, rossz szívünk remeg,

Ők biztatóan fényeskedjenek.

Don Boscót is az Isten küldte le,

Mikor a föld nyomorral volt fele.

Az ínség nagy volt, a helyzet komor,

Testet és lelket gyilkolt a nyomor,

Csúf bűnök rabja lett az ifjúság,

A nemtelenben látta virtusát.

Egy szín hiányzott, aki lát, megért,

S remegni tud az ifjú lelkekért,

Megmentésükön töri a fejét,

Rájuk áldozza minden idejét,

S minden pokoli támadást kivéd…

. . . És jött Don Bosco, hozta a szívét.

Micsoda szív volt az övé, egek!

Nem vágyott pénzre, nem kért kincseket,

Éjjel-nappal csak egyet rebegett:

Add nekem, Uram, add a lelkeket !

És e nagy vágytól nem volt napja, éje,

Ez volt az álma, ez volt a szenvedélye,

Ez főtt fejében, ha utcán bolyongott,

És látott néhány elhagyott suhancot.

A jaj hangos volt, a világ süket,

Hogyan menthetné meg a lelküket ?

S mert tudta, hogy nem hódít lelkeket,

Csak önmagát, felőrlő szeretet,

Nekik szentelte egész életét,

Rájuk öntötte szíve melegét.

Ó csodás szív, Don Bosco nagy szíve!

Hogyan sugárzott szeretteire!

Hogy tudta látni, megszánni a lelket,

Amelyet mások lenéztek, kivertek!

Látjuk, mint mestert. Sugall, serkent, nógat.

Fülükbe súg hatalmas, gyújtó szókat.

Vigyáz reájuk, tanít, ösztökél,

Ösztöneikkel küzdelemre kél,

S a lélekből, mely már-már süllyedett,

Művészkezekkel hoz ki remeket.

Fiúcskákból, kik elkallódtak volna,

Papok készülnek messze missziókba.

Vagy szorgoskezű jó iparosok,

Kiknek kezében a munka ropog.

Vagy akármik, de bűntől tiszta lelkek,

Kik tőle tudják becsülni a szentet.

S az Úr megáldja hő, szent bajnokát,

Kitünteti, tesz véle sok csodát.

Nem volt hiába az a tiszta hit:

Áldás kíséri minden műveit.

A terveit sikerre igazgatja,

Az elhagyottak égi édesatyja.

Mit mondjak róla még szépet, nagyot?

Ó hisz Ő nagy, s én oly kicsiny vagyok. ..

Végig sorolni minden érdemét,

Egy álló hét sem volna tán elég.

Inkább kéréssel járulok elébe

Fogadjon el minket is örökébe.

Don Boscónak csodálatos szíve, -

Sugározzon le a híveire.

Hogy míg rajongva ejtjük ki nevét,

Magunkba szívjuk az ő szent hevét.

Hogy harcainkban hitünk meg ne inogjon,

Az ő áldása védjen utainkon!