Ne olvasd el, nem éri meg! :)

Azt hiszed, érted, azt hiszed, ez vagy, azt hiszed, te vagy
ki teremt, ki kérdez, ki ural s el nem hagy
bonyolult képzetet, tervet az üdvre, érvet a létre.
Nem te vagy, csak olvadsz tömegek kényére-kedvére!
Saját illúziód állít neked csapdát,
ebben veszed meg hited, hogy tartod a kantárt,
min gyötrődsz, hogy elkerül: magad kovácsolta béklyó
oka nyűgödnek. Azt hiszed, ez vagy, azt hiszed, így jó.
Saját játszmáid között botorkálsz,
másoknak nesztelen, magadnak bedumálsz.
Légy fontos, lássák is, amúgy mi értelme?
Kinek egymás közt nem kandikál érdeme,
gyakrabban szül annak torzot az elme.
Rajongókat toborzol, más után sóvárogsz,
halványan dereng a gyerek, a pátosz.
Mégis most dícsőbb a látszat-értelem,
míg tapsolnak neki, veled a védelem.
Ha elcsípnéd középen lényeged tisztáját,
betömöd, lenyeled, éled a visszáját.
Markodban cukor, másikban ostor,
teszed a dolgod, hol itt a fondor?(!)
Ám karodat felfogják, te vagy, kin csattan,
lenyúlták cukrodat, álmodtad magadat.
Ott kínálja más, már nyújtja is,
mondj igent, mosolyogj, ennek is annak is!
Víz ízű víz után kutatsz, tükröd is személyre szabott,
lelkiismereted hideg lepedőben szunnyad, megszokod.
Követelsz, perlekedsz, ’szen jogod van, nem engedsz,
most jól jönne egy társ, kivel néha elbeszélgetsz.
Ki azért és úgy van, mert és ahogy akarod,
mert megérdemled, megtarthatod…
legalábbis míg akarod.
Lassan meg tincselik hajad az események,
pazarul kiművelted nyelvi leleményed.
Elkóborolt a gyerek,
szanaszét jelmezek, hevernek,
kifakult szerepek.
A függöny legördül, szerfelett ügyes alakítás.
Megszokott mosolyod váltja nedves pillantás.
Amiről azt hitted, jól tetted, élvezted,
a saját darabod nem te rendezted!

Eltűnődöm: a mi őseink, nagyanyáink ennyit olvastak volna, beszéltek volna a szeretetről? Igényt tartottak arra hogy relaxációt tanuljanak, vagy ú.n. nevezett mesterek könyveit bújják? Gondoltak arra, hogy meg kell magukat „menteniük” a pozitív gondolkodás és vonzás segítségével? Amikor keservesre fordult, vajon tanácsadásra jelentkeztek? Ha nem volt személyre szabott ügyvédjük, pszichológusuk, mesterük, akkor nem voltak teljes értékűek?
Valamilyen formában bizonyára átrágták magukat ezeken és hasonló kérdéseken, egyesek így, mások meg amúgy. És pontosan ez a forma az, mi széles körben elég eltérőbe öltözött mára. Maga a forma változása talán elkerülhetetlen, viszont ha ez az új imázs eltakarja, átszínezi, lebecsüli, háttérbe szorítja a lényeget miközben önmagát kínálja kacéran, akkor ez talán elkerülhető, mindenesetre balgaságnak és átlátszó gesztusnak tűnik.
Az, hogy manapság úton-útfélen arra látunk kínálatot, meghívást, „eszközöket”(pfujjj!) hogy hogyan lehetne több, jobb szeretet, hogyan szerethetnénk könnyedébben, bölcsebben, szakszerűbben, olyan, mintha a növényzetnek ecsetelnénk a fotoszintézisben rejlő lehetőségeket: „-Drága növények! Éljetek a fotoszintézissel, hogy növekedhessetek és előteremthessétek a szükséges vegyületeket. Ezt így tehetitek meg, esetleg úgy, vagy amúgy….!”
Amilyen ösztönösen szopik a csecsemő (persze vannak eltérések, rendellenességek is, de ezt nem nekem és nem itt kell tárgyalnom),amilyen természetesen ciklikus a belégzés-kilégzés, olyan részünk a szeretetre való képességünk, rátermettségünk is (vagy legalábbis életünk egy bizonyos időszakában ilyen természetes és érintetlen, tiszta).
Persze, hogy műveléséhez hozzájárulnak olvasmányok, bölcs útmutatások, példás események, de hát ezek nem egyebek, mint tényezők, amelyek megelevenítik, felelevenítik „tudásunkat”, előcsalogatják a tiszta vágyat, vagy éppen leépítik a felesleges „göncöket”, amikkel beborítottuk e vágyat. Ezek a tényezők akkor is elénkbe jönnek, körülvesznek ha semmiféle erőfeszítést, szervezett keresgélést nem indítványozunk. Különben is miért szervezgetnénk olyasvalamire, amink már meg van: a hajlandóságunk és a vágyunk, sőt gyakorlati tapasztalatunk is.
A szeretetnek nem jár le a szavatossága, a szeretet nem éppen trendi aztán meg divatjamúlt, a szeretet külső megnyilvánulásai csupán járulékosak: Igazi állagát, tartalmát, irányultságának alapját önmagunkon (-ban) mérhetjük le, olvashatjuk le elsősorban.
Amikor azzal bíbelődünk, hogy hogyan kell, lehet szeretni, akkor nagyon benne vagyunk egy közjátékban és eléggé távol saját lényegünktől, következésképpen távol a Teremtőnktől, akinek képmását viseljük.
Nagyon szép és helyes, hasznos, hogy rendelkezésünkre állnak információk, kapaszkodók. Ezek egy része egyszerű és átlátható. Ám majd minden információ mögött, amivel szabadon érintkezhetünk és közülünk való, ott lapul egyfajta érdek is: legyen ez profitorientáltság, toborzás, előkészítés-felvezetés, agymosás vagy egyéb, MANIPULATÍV.
Tartalmas szűrést mindenkinek!