mandallamok

Időnként bekopog a múzsa, pontosabban szabály szerüen rámnyit és ha elég fogékony vagyok, akkor minimális aggyal és maximális intuícióval kezdek létrehozni valamit, amiben csak púr eszköz vagyok, egy csatorna. Mégsem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy ebben a cselekvésben nincs jelen a személyes törekvés, a személyes adalék: csupán az irány adott és egy csipetnyi megkérdőjelezhetetlen lendület, ezek mentén öltök formát valaminek, aminek egyrészt nemlátom előre a végleges formáját másrészt beleviszem azokat a látens rétegeimet, amelyek éppen táncolni kívánnak. Ha ezeket magyarázni kívánnám, rég nem lenne alkotó értéke a munkának és a bennem élő gyerek nekem hátat fordítva, jellegtelen arckifejezéssel, üvegesen nézne maga elé.

Így tehát hagyom magam manipulálni, sőt mi több: örömömet lelem ebben a különleges kapcsolatban. Énnálam kizárólag akkor van érdemleges alkotó tevékenység, amikor érzékelhető a "felettes" jelenlét...Így születtek a mandaláim, hasonló dallamra, amatőr anyagra, cikázó formákkal, lüktető színekkel:

Felszabadító amikor idő elteltével minden apró részlet egymáshol símul és szemem elé tárul az Egész, aminek ugyan része vagyok, mégis oly rövid időre tudatosul bennem rendszerint. Mivel nem homokba készítem és az óceanhoz sem vagyok túl közel, nem válok meg ezektől, csupán szimbolikusan: amikor a végső forma kirajzolódott, világossá válik, hogy eddig tartott a közös utunk: legyen vágy, teher, álom, rossz szokás vagy bármi egyéb, immár nem belülről foglakoztat, inkább letettem, kiterítettem, megváltam tőle...Ő meg néha visszakacsint rám, miközben mindketten sejtjük, egymásból forráslunk és ennek az egymásból születésnek a sorrendjével és váltakozásával zsonglőrködöm, miközben azt remélem, egyre kiegyensúlyozottabb vagyok...ez máris spekulatívnak és önzőnek tünhet, hiszen egyrészt - mihez képest kiegyensúlyozottabb: az Egészhez való viszonyom, vagy önmagamhoz viszonyítva?- másrészt irreális vágy az egyensúlyt birtokolni, miközben tudom, hogy állandóan haladok spirálisan felfele és egyik megállónál sem jelenthetem ki: Készen állok! Inkább készenlétben állok és amikor majd azt hallom "-Megérkeztél!", akkor tudni fogom, hogy végre "Otthon" vagyok.
Az "Otthon" egy óriás-mandala, néha különböző módosult tudatállapotokban meglátni, megérezni egy-egy ízet, egy-egy "flash"-t vagy létélmény töredéket ebből...
Egy kis mandalát figyelve kitartóan, elvezethet globálisabb igazságokhoz, új megértési szintekre. Elvonatkoztatásra, egyszerűsítésre késztet, arra kalauzol amerre számomra szükséges dallamok, képek villannak fel és sosem él vissza érettségi szintemmel.
Szelj el egy narancsot kettőbe, fogd tenyeredbe, nézz bele és figyeld meg hova vezet most téged...
Fürkészd több ideig a szembogarat: most érted, mért mondjuk, hogy a szemben ott van minden?

Állj közepes terpeszbe, karjaidat nyújtsd oldalt fölfele: Te is egy mandala vagy, és amire szükséged van, mind
 a középpontodban van.

Egyszer majd valakiknek nagyobb szükségük lesz ezekre a mandalákra, akkor nekik ajándékozom. Te is ajándékozd magadat és azt, amit már tudsz, amire nincs szükséged vagy amiből sok van neked.