én, te, Ő és a többiek

      

     Ülök és eltölt a boldogság, nem az a fajta, amelyet a csokitól vagy a közelgő fizetés-naptól szoktam érzékelni, egészen másik fajta öröm ez, mintha nem is lehetne ennek semmilyen konkrét alapját tetten érni: felnőtt fejjel egy feledésbe merült gyermeki állapotra emlékeztet, egyfajta létélmény.
Eszembe jut és megkérdezem magamtól, milyen gyakran élek meg ilyesmit...Nem szomorít el a válasz. Azért nem, mert Hála Istennek már látom hogy a korlátaimmal és a személyes történetemmel, képességeimmel kell együtt utaznom. Ez azért is értékes felismerés, mert vele párhuzamosan egyben fel is számolom a csapdát, amiben vergődtem: és pedig az a burkolt tudat vagy hamis vágy, hogy tökéletesnek kell lennem. E csapda fogságában hányszor viszonyultam "hamis részvéttel" a társaim iránt?! Hányszor "etettem" meg saját magammal, hogy nekem minden időben kiválóan meg kell felelnem, jelesre kell teljesítenem, csak azt kell mondanom, ami előbbre viszi a másikat vagy hogy én nem hibázhatok,mert azáltal magamat, utamat és más tényezőket is akadályozom. Mindezek rendben is volnának ha önmagukban csupán törekvés szintjén lettek volna jelen, de én határozottan összetévesztettem a törekvést a következménnyel, a kifejlettel, az állapottal. Ez hiba. Olyan, mintha azt mondanám, önmagam összetévesztem az Isten személyével.
        Ebbe a csabdába könnyen beleeshetsz Te is, különösen napjainkban és különösen abban az esetben ha olyan maszkírozott vagy nyílt, kívülről érkező üzeneteket hordozol magadban, mint pl. a '"-Tökéletlen vagy!: Ügyetlen vagy! Ezt sem vagy képes megcsinálni! Mihaszna kölök..., " stb
Ha ezt nem ismered fel időben (igazából sosem késő), az lehet a folytatás, hogy nem a saját utadat járod, hanem valaki másét, mások iránt sóvárogsz, akiket bár nem ismersz eléggé mégis hajlasz kijelenteni róluk, hogy nekik jobban megy, jobban csinálják, könnyű nekik stb. Ezenkívül a magad gyengeségeként (most már nevezhetem így) értelmezett perfekcionizmusod által másokat is félrevezethetsz, főleg ha tanácsokat osztogatsz életükre nézve, "okoskodsz" és azt a benyomást kelted, hogy te gyakorlatból, tapasztalatból és jó indulatból mondod ezeket-hát végülis ez az ú.n. hamis részvét.Senki nem mondhatja meg tisztán, hogyan legyen, ettől függetlenül persze beszélgetünk és együtt vizsgálódhatunk, de dönteni mindenkinek maga kell.A döntést pedig a Szívben kell meghozni, erre kell kérni a Lélek útmutatását, segítségét.


       Az Isteni Akarat nem áll olyan messze a saját vágyaimtól, hiszen a saját tiszta(!), belső(!), mély(!) vágyakozásaim is alapvetően tőle forráslanak. Teljes ragyogásában és teljes igazságában sosem nyilatkozik meg ez a Felső Akarat előttem, de elég ha az "itt és most"-ban lehető legjobb tudásom, akaratom szerint élek követve ezeket a vágyaimat, elképzeléseimet figyelembe véve a határaimat és a korlátaimat.Ha azért szenvedek, mert nem tudom, mi a dolgom, mi a mélyebb vonatkozása utamnak, feladatomnak, akkor máris szem elől tévesztettem, megfeledkeztem erről az egyszerű törvényszerűségről. És ha már törvényszerűségekről van szó, a legjobb és legegyszerűbb "mankó" az úton, az a Parancsolatokhoz való igazodás. Vannak egyetemes értékek, amelyek - bármennyire is változna világunk, társadalmunk, vagy mi - mindig is érvényesek és igazságosak maradnak, megállják a helyüket.
      Azt kívánom, azok az emberek, akikkel szemben néha hamis részvéttel voltam, kapják meg a szükséges segítséget, világosságot, bölcsességet Szív-beli döntéseik meghozatalára, hogy képesek legyenek saját útjukat járni és ne az enyémet vagy akárki másét, hiszen jóval közelebb állnak az Isten által megálmodott úthoz, mint bárki más járatához, vagy, mint azt gondolnák.
     Amikor csokit eszel, edd olyan örömmel, mint a gyermek és ne figyelj semmi másra. Amikor közeleg a fizetés-nap, örülj úgy, mint a gyerek és osztozz örömödben másokkal is, mint a gyermek. Amikor, pedig, szerepeidnek teszel eleget, ne feledd, hogy ne vidd túlzásba és ne téveszd össze lényed legbelső lényegét a szereppel, mert ez előbb utóbb lehangoltsághoz és az önazonosság csorbulásához vezet.

Keresztút, böjti időszak, készülődés

      A Húsvét előtti 40 nap kegyelmi időszak, felkészülés az újjászületésre, feltámadásra: Minden évben ebben az időszakban hasznos újra átnézni a saját életutat, élemódot, kapcsolatokat, perspektívákat. De legfőképp a szívet megnyitni: hiszen olyan hamar befalazzuk magunkat sokszor, megkeményítjük szívünket és olyan jól tudjuk, másoktól mit várunk, mi magunk meg nem ismerjük be, hogy nekünk is tennünk kell...Mit kell tennünk ebben az időszakban: kicsit lecsípni a saját igényeinkből, kicsit szervesebben és derűsebben élni meg a hétköznapokat, kicsit lemondani valamiről, ami igazán szenvedélyyé vált, kicsit többet adni mindenkinek (és nem kimondottan a fölöslegünkből), kicsit többet hallgatni és szemlélődni, kicsit kevesebbet panaszkodni .... ...., és nagyon akarni SZERETNI.

     A nagyböjtben alkalom nyílik a bűnbánatra, a megbánásra: ha haragot, dühöt hordozunk magunkban szeretteinkkel, kollegáinkkal, társainkkal szemben, helyezzük le a kereszt lábához mindezeket (amennyiben lehet, szóban, tettekben közöljük az illetőkkel szándékunkat, rendezzük velük a rendezni valót).

Ha elrejtünk valamit családtagjaink előtt, ami terhes, ugyanakkor bűntudatot okoz, ne halogassuk, ez kegyelmi időszak: keressünk alkalmat a megbocsátásra, közlésre, közeledésre, elengedésre.

     Ha önmagunk bizonyos részeit, szokásait, attitűdjeit, berögződéseit szeretnénk felszámolni, csillapítani, ajánjuk fel ezt is. Ha egyedül érezzük magunkat, nem értjük saját viselkedésünket és azt gondoljuk, ez nem érdekli senkit, szemléljük a keresztet és merítsünk erőt abból az erőből, amelyet Jézus Krisztus ugyanilyen emberi-ként tanúsított szenvedései során.
      Ha valamilyen betegségben szenvedünk, gondoljuk át, hogy mindez csak átmenet, zálog, szemléljük és szívleljük meg a Kereszten Függőt és adjuk oda saját fájdalmainkat. Ha ebben az időszakban jelentkeznek bizonyos testi tünetek, nem biztos hogy ezeknek van szervi vagy reális müködési zavar alapjuk: Gondoljunk arra, hogy lehetőséget kapunk most újból megállni és vállalni a saját részünket, osztozni a kereszthordozásban, mint ahogyan Cirenei Simon tette.

     Olvassunk egyszerű témába vágó olvasmányokat, zsoltárokat.  

     Ha valóban szeretnénk nyitni, észrevesszük, hogy ebben az időszakban a kísértések is felerősödnek és megpróbálják elterelni figyelmünket legnagyobb odaadásunk közben is. Ne csüggedjünk,tudatosítsuk ezt és lépjünk tovább kitartóan.
     A böjt nem feltétlenül elzárkózást jelent, csupán fokozott figyelmet: nem kell embertársaink elől elmenekülnünk, ők is ugyanabban az időszakban vannak persze saját történetükkel. Néha osztozzunk barátainkkal ebben a készülődésben, amikor meg egyedül akarunk lenni, azt nem kell észre vegye senki más.

     Böjtölni sokféleképpen lehet, mindenesetre mindegyik formája valamelyik szokásunkkal, testrészünkkel, felfogásunkkal stb. kapcsolatos:

A szem böjtje:

Mit látok meg és mit kezdek ezzel? Látom-e magamat is olyan kritikusan, mint ahogyan hajlamos vagyok másokat látni? Mit nem akarok meglátni, észrevenni a saját útam során? Képes vagyok-e a viselkedés, a ruha, a forma mögött látni az emberi szívet, személyt, lelket? Látom-e kívülről magamat, ez egy reális kép-e? Látom-e az életemben Isten jelenlétét? (Be-)Látom-e az én fontosságomat, részemet az Ő Egész tervében?Hajlok-e arra, hogy ne csak nézzek, hanem lássak? Mennyire vagyok előretekintő? Nyitott szemmel járok-e? Milyen tartalmakat nézegetek? Hogyan nézek, az emberek szemébe nézek-e? (...)

A száj:

Mit és hogyan mondok? Mikor beszélek és kinek? Amikor dühös vagyok, meg tudom-e fékezni nyelvem? Előbb gondolkodom-e, vagy gyakran előbb szólok? Mennyit mosolygok? Szívből jön-e ez a mosoly? Mit veszek a számba, számra?Megosztom-e másokkal azt, amit nekem tanítottak? Gyakran panaszkodom-e? Tudom-e, mitől Titok a Titok? (...)

A fül:

Mit hallok meg és mit engedek el a fülem mellett? Hallom-e azt, amikor Isten kopog az ajtómon? Mit nem akarok meghallani és miért? Észreveszem-e a körülöttem lévő segélykéréseket? Meghallom-e az embertársaim által hordozott számomra jelentőséggel bíró üzeneteket, intéseket? Hallom-e a csendet? Mennyi időt töltök zajban, nyüzsgésben? Hallom-e a saját lelkiismeretemet? (...)

Az orr, a légzőszervek, a torok:

Tudok-e figyelni az egyenletes légzésre szoros helyzetekben? Tudom-e hogyan, hol tudom kiengedni a "gőzt"? Magamba tudom-e szívni a természet illatát? Hol képezem a hangokat? Mi az amit, "lenyelek" és mi az amit "mellre szívok"? Ha gyakran fáj a hátam, keresem-e a kapcsolatot a hordozott terhek és a panasz között? Milyen illatom van? Lehorhasztom-e orromat, vagy fenn hordom? (...)

A törzs, a gerincoszlop, a végtagok:

Egyenes-e a testartásom?Tudom-e úgy hordozni a mindennapi "kereszteket", hogy azt ne vegyék észre rajtam? Emelt fővel tudok-e önmagam kicsiségével szembenézni? Hogyan és hova járok, lépek? "Biztonságos-e" a talaj, amin járok? Gerinces vagyok-e? Testmozgásaim, lépéseim, kézmozdulataim öszhangban vannak-e belső lényemmel? Hogyan táplálkozom? Tudok-e megsímogatni, ölelni? Tudok-e símogatást, ölelést, kézszorítást, vállveregetést fogadni? Mikor izzad a tenyerem? "Mutogatok-e"újjal mások viselkedésére?Meg tudok-e állni a saját lábamon? (...)

A szív:

Ismerem-e hangját, lüktetésést, ritmusait, igényeit? Nyitva van-e? Mi és ki iránt áll nyitva? Észreveszem-e, hogy ez lényegem közepe, minden amire szükségem van itt lokalizálható? Teszek-e mindennap valamilyen szívességet? Mi az én "szívügyem"? El tudom-e különíteni a szív illetve a psziché valamint a test üzeneteit? Mi az én feladatom? Ha gyakran megtörik szívem, van-e még hely benne, orvosolhatom-e a sebeket? Mi töltheti be a hegeket? Szívesen végzem-e napi teendőimet? Szeretem-e önmagamat, teljesen? Reggel mit mond számomra a szívem? Hát este?(...)

Az ágyék:

Kacér vagyok-e? Mit üzenek testemmel a kívülállóknak? Hogyan élem meg a szexualitásom: rendszeresen(állandó partnerrel), titokban-rejtetten, szabatosan, teljesen (összhangban többi részemmel), házasságban vagy azon kívül, szublimálok, kerülöm a testi érintkezést vagy kalandokba bocsájtkozom éppen..?.stb. Hogyan öltözködöm? Mit várok el a kapcsolataimtól? Ismerem-e saját testem?Milyen a testképem? Ismerem-e visszaeséseimet? Mihez kezdek ezekkel? El tudom-e néha utasítani a testi érzékiséget a lelki növekedés érdekében? Meg tudom-e fékezni ösztönkésztetéseimet? Milyért fékezem meg? Mit jelent számomra a gyerekvállalás? (...)

Bármiről próbálunk majd lemondani, vagy szigorúbban odafigyelni, nem szabad egyszerre sokmindentől megfosztanunk magunkat eleinte: azt a valamit jelöljük ki, ami a legkárosabbnak, legdominánsabbnak tűnik haladásunkban: akármi is ez, érezzük meg a hiányát, de mindezt nem keserűséggel, hanem reményteli szívvel, örömmel engedjük el. Annyira és azzal böjtöljünk, amennyire és amivel megy. Isten bár a szenvedés, bántás útján mutatta meg tökéletes szeretetét az Emberfia szenvedése által, mégsem sanyargatni akar, hanem megvilágítani számunkra a polarizált és projektált valóságaink közötti váltakozás természetességét és az ezek közti játékos egyensúlyozást a szeretet állandó tovább tanulása által. A szenvedés, rossz, negatív nem Tőle való, mégis a hozzá való törekvésben útunk átvezet ezeken az állapotokon.

     Ha azt gondoljuk, ez csak formaság(a böjt, az önreflexió), esteleg túl vagyunk már ezen, eleget próbálkoztunk, hibás: Mindig is rendszeresen meg kell újulnunk és újítanunk az önmagunkról ill. a  világról alkotott elképzeléseinket, ez csak őszinte befele fordulással és meggyőződéssel érhető el. Ehhez az önvizsgáló, ülepítő, szemlélődő úthoz kérjük a kísérőt, segítséget, hogy valóban a Húsvét ünnepén mi is Új Emberként lépjünk elő és képesek legyünk méltóssággal elengedni a rosszaságainkat, hiszen ezekért régen elnyertük a váltságot, csupán újból és újból nyitnunk kell arra, hogy a test bár korlátoz bennünket,a Lélek képes hatalmaskodni fölötte.

1. Értelme

Jézus keresztútja a megváltás isteni drámájának csúcspontjára vezet. Itt születik az új ember, újjáteremtve Isten tökéletes képmására Krisztusban:

Ő a láthatatlan Isten képmása, benne teremtett mindent a mennyben és a földön. Ő az Egyháznak is feje és eredete, mint elsőszülött a holtak közül. . ., aki a kereszten a saját vérével szerzett békességet (Kol 1, 15-20.)

Feltámadása után az apostolok bátran hirdették, hogy a kereszt a győzelem és dicsőség útja, nem a vereség és nem a gyalázat jele.

Krisztus keresztje mutatja az ember végső győzelmét a szenvedés és halál felett. Az Atya akarata örökké boldog életünk a feltámadás dicsőségében, nem pedig a szenvedés és halál. Ezért tanított minket így imádkozni:

Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is!

       Krisztus önként és szabadon vállalta a kereszthalált hogy meggyőzzön minket üdvözítő szeretetéről. Így mutatta meg, hogy valóban Isten Fia, Ő az élet és halál feltétlen Ura, aki új életre tudja kelteni még az átszúrt szívvel elvérzett embert is. Világosan kijelentette:

"Azért szeret engem az Atya, mert feláldozom életemet értetek. Senki sem veszi el tőlem, önként adom oda. Mert hatalmam van, hogy odaadjam életemet és van hatalmam, hogy vissza is vegyem." (Jn 10, 17-18.)

2. Története

A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Ez az út a Templom jobboldalán álló Antóniavártól haladt Jeruzsálem utcáin a nyugati városkapun át fel a Golgotára.

Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így megemlékezzen szenvedéséről. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétől az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek "abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt". (Ap Csel 1, 13-14)

       Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a 4. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az első templomot a Golgotán a 320-as években. Később felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.

       A 15. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek előtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményről, amely a felirat szerint ott történt.

Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A ferences P. Antonio Daza volt az első, aki leírta a stációk történetét a lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.

A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hivőnek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a nyugati városokban is kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelő felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken, mint Lourdes-ban és Fatimában, embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban előírt szertartással áldják meg.

Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.

A keresztúttal járó búcsút nem csak magunknak nyerhetjük meg. Felajánlhatjuk egy olyan lélekért is, aki esetleg még a tisztítótűzben bűnhődik a földi életében elkövetett bűnei miatt. Így sok lelket kiszabadíthatunk a tisztítótűzből, akik ezért biztosan hálásak lesznek és egyszer még nekünk is segíthetnek a másvilágon. - Mindez az Egyház hagyományos tanítása.

3. Gyakorlata

A keresztúthoz nincsenek előírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a következő módot követni:

(1) Először felindítjuk a tökéletes bánatot:

"Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi vétkeinkért vállaltad a keresztút szenvedéseit. Teljes szívemből bánom minden bűnömet, melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem, megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy kifejezzem őszinte hálámat és szeretetemet irántad. Kérlek, fogadd ezt engesztelésül mind a saját vétkeimért, mind mások bűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a keresztút végzőinek megengedtél. Amen."

2) Minden stáció előtt térdeit hajtunk s így mondjuk:

Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!

(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményről, ami ott történik.

(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.

Beteg és idős emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ők osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezünkben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.

Végül érdemes megjegyezni, hogy a keresztút valóban "lelkigyakorlat": szemlélődés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az időben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam előtt az embereket és hallom hangjukat.

A "kontemplatív" vagyis szemlélődő élet titka az egyidejűség. A múlt és jövő eseményei különös módon összefonódnak a jelenidőben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos-látás!

Jézus élete tökéletesen "kontemplatív" volt. Születésétől kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövő sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ők emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.

Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.

Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlődik szívében, amit előző éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ő jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ő maga volt az, akiről a prófétákban működő Lélek "előre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkező megdicsőülést" (1 Pt 1, 11).

Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta "szívében őrzött" (Lk 2, 52).

        Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélődve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.

http://sylchristmas.multiply.com/journal/item/93

Keresztút

I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán, fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni, - s nyugodtan szólni, amikor beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz.

Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt uralkodni. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni, akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek.

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt. Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni, nem tenni semmit, nem tudni semmiről. De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok.

III. állomás: Jézus először esik el

A teher a földre nyom. A te keresztedben benne nehezedett a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal.

Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert azt az Isten felsebzett válla, és tántorgó lába szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni, közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó. Mária csak szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ő jelenléte új erőt ad a fáradt kereszt-hordozónak.

Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam.

V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak

Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis felkíséri a Golgotára: Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől. Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segíteni kell.

Ha találkozom Vele, felkísérni - még napi munkám után is - Jézust a Golgotára, keresztjét víve.

VI. állomás: Veronika kendőt nyújt

Együtt élek emberekkel. Öket is hajszolja az élet. Ök is sokszor fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek. Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, "nyelés", egy kis elnézés - talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csendesen teszem be az ajtót, halkan beszéIek, nem panaszkodom folyton saját bajaimról, nem érzékenykedem, helyet adok a villamoson.

Az emberek kimerültségében Krisztus fáradtságát tisztelem...

VII. állomás: Jézus másodszor esik el

Uram, időnkint oly csüggedés fog el. Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmában áll az életem. Napról napra kezdem előlről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, s minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi.
Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették a én taposómalmomat, a te felkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

VIII. állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal

Uram, keresztutadon nemcsak korbács, és durvaság kísér: vannak olyanok is, kik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem változtat. A keresztet mégis egyedül kell felvinni a Golgotára.
Amint fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad eg egy meleg szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, megkapom, de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgysem. A szenvedéssel végső fokon mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az "igen"-t kimondanom.

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el

A legmélyebb zuhanás... Jó volna így maradni... Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését... Csak ne kellene tovább menni. Csak meg lehetne most itt halni, Uram, e szörnyü mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől. Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezetö út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz, de húsvét hajnalán mégis csak fény ragyog...

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta. Jézusom, kifosztottan, egyedül, valami dermesztö magányosságban. Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá teszik magányosságodat.
Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom. Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni, ha valakivel fel tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, mikor fáj a magány.

XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik

Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át s feszítsék ki fáradt tagjaid.

Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni. Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek, - aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a fán. Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe.

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

A nap és hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Mikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten.
Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s mikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál legkedvesebb az Atyának... Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolsága.

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

Megdöbbentö dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ, leszögezve. Szeretetből a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes, az erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem. A fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat. A lélek kész, de a test erőtlen.

Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a Gonoszság Fejedelmének a legyőzője. Ha egyesítem veled gyengeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában.

XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik

Eljött a teljes pihenés ideje. Vége harcnak, küzdelemnek, fáradságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.
Minden, ami fáj, elmúlik egyszer. A megfáradt vándor hazatér. S a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld mélyében - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézen fog, s a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot. Mikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennap fáradtságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek, folytatódik a világ végéig. Ilyeneké a mennyek országa.


Jézus feltámad a halálból

 

Visit:
http://www.doloresoriordan.me/

The Journey

Dolores O'Riordan



MySpace Music Videos

Szemelvények 3 év naplófeljegyzéseiből:

http://dryicons.com

Miért napló?!
Minden pillanatban történik valami, nem mindent tudatosítunk sőt nem is kell mindent tudatosítanunk, de azokat az elemeket, amelyek az önmagunkhoz való leghűbb életmódot segítik elő, azokat minden időben tudatosítanunk kell: 
Jó ez nekem? 

Énnekem társ kell ebben lennem? 

Mire taníthat ez meg? 
Ki vagyok én mindebben? 
Ha nem kényelmes de mégis megtenném, miért tenném meg? 

Mi az ami éntőlem való és mi az ami kívülről nehezedik rám?

Ez része lehet az én életfeladatomnak?
Látom-e a különbséget-kapcsolatot a saját ill. mások személye és a viselkedése, megnyilvánulása között? 

Van-e szeretet abban, amire készülök? 

Hathat-e bántóan énrám, a környezetre, a természetre?
Mik lehetnek a következmények?

Bármit választok is, belátom-e, hogy nem mindig a kívánt vagy célzott eredményt kapom, tudok ebben a tudatban élni?
Mi segít, mi az ami eltávolít önmagam legjobb működésétől?
Fontos, és ha igen, miért fontos ez a személy, esemény számomra?

Tudok-e úgy bánni vele, hogy ne birtoklóan vagy önzően szeressem? Egyáltalán mi az én szeretetnyelvem?(Garry Chapman)

Ki vagyok? Miért vagyok? Hova tartok?

...és számtalan olyan kérdés, ami persze itt lajstromszerű, ám a gyakorlatban idővel együttesen jelentkeznek még bár nem is teljesen mentális síkon, hanem vhonnan tudom, hogy ami van, az jó vagy nem jó. Lehet ezt lelkiismeretnek nevezni, lehet belső és első nagyon rövid és gyors hangnak nevezni (de a hangsúly az „első”-n van) vagy tanító mesternek, őrzőangyalnak, Istennek. Mellékes, ennél fontosabb az, hogy legyen meg a kapcsolat vele (nemegyszer épp egy-egy emberi társunk vagy az ő attitűdje, viselkedése tartja ezt a tükröt, hangoztatja ezeket a válaszokat).
            A naplót visszaolvasva, gyakran fedezhetünk fel meglepő, érdekes, de mindenképpen hasznos összefüggéseket arra nézve, hogy kik is vagyunk, mi az ami visszatérően foglalkoztat, segít vagy akadályoz, mi az amiben előrehaladtunk és nem utolsó sorban mi az,amiről gyakran megfeledkezünk: hiszen sokszor kiderül, azért nincsenek rendben a dolgaink, mert valamiről megfeledkeztünk. Valamiről, ami erőforrásunk, nélküle nem működünk hosszútávon...valamiről amit annyiszor újratanultunk és többször megállapítottuk, hogy „Aha!”, így fogjuk ezt csinálni. Nem lehet elég jól csinálni, de mindig egy kicsivel jobban lehet. És ha megmaradunk az önmarcangolásnál, vagy a bűntudatnál, hogy megint elestünk, vagy megint nem sikerült, akkor nehezebb továbblépni. Ráadásul másoknak sem tudunk megbocsájtani, ha önmagunkon nem gyakoroljuk.
            A naplót visszalapozgatva, rájövök, minden ott van a sorok között, amit tudnom kell, amire szükségem van, a legcsodálatosabb pedig az, hogy én írtam (néha talán nem teljesen csak az én emberi szavaim, és nem is a szavak jelző értékének a megfejtése itt a kulcs, mindenesetre másvalaki ember nem tud olyan tartós „receptet”írni számomra mint én saját magam számára).
 

2007
július, Parîng hegység

Sok minden kavarog bennem, erősebben és gyakrabban éltem itt meg a kísértéseket, de több dicsőséges pillanatban is részesített az Úr. Mindig ilyenkor eltölti homlokom, mellkasom forrósággal és arra késztet, hogy mindent kiömlesszek magamból,őszintén bűnbánatot nyerjek, örömkönnyeket hullassak és azt mondjam:"-Hálás vagyok, hogy úton vagyok. Kegyes vagy velem, ezért semmi más nem számít, szeretlek szívemből, elmémből és megpróbállak minden porcikámmal szeretni!"(...)

augusztus 14,
Sóvárad, remeteség
 
Az erdőben vagyok, egyedül leszek. Szeretek így lenni, kevesebb a kísértés. Önmegtartóztatást gyakorlok.Csütörtökön és pénteken vizes böjtöt tartok. Itt olyan, hogy csak behunyom a szemem, máris felemel a természet. Arra szeretnék választ kapni: hogyan tovább?Hogyan kell élnem?
 
augusztus 15,
 
Szinte olyan mint otthon, csak nincs annyi félrevezető inger, belül mégiscsak ugyanaz vagyok: vívódom csendesen és azt képzelem, nagy dolgokhoz közelítek azáltal, hogy elvonultam.Lehet, de nem akarom ezt elvárni...Persze azt se szeretném, ha szép csendesen eltunyulnék. Szóval nem tudom,mindenesetre a jóra szeretnék törekedni.Azt hiszem ez utóbbit is látványosabbnak képzelem el, tehát le kellene nyugodjak és még több türelemmel, kevesebb görcsös intellektualizálással hagyjam a dolgokat bontakozni. Az önmegtartóztatás nemes dolog, de a cigivel valahogy nem megy...Hiszem, Uram, hogy minden rendben van és szeretnék kedvedre szolgálni. Megpróbálok nem túlzottan, csupán ténylegesen annyira és olyannak lennem, amilyen vagyok.
 
augusztus 16,

Itt most rájöttem szomorúan, hogy menekülök: nagy megváltó élményeket képzeltem, ha kivonulok, de én közben ugyanúgy élek, mint a városban.Annyi, hogy kevesebb a stressz. Most már tudom, nem megyek semmire. Egyszerűen olyan erősnek kell lennem, hogy ellenálljak, lemondjak és ne a tétlenségben várjak csodákra.Türelmes vagyok, békés, lelkiismeretes, de közben felülbecsülöm a képességeimet, amik nem is az enyémek Isten kegyelme nélkül.Rossz érzés ezeket felismerni, mégis most érzem azt, hogy nem is akarom másként.Azt megígérem magamnak, hogy imádkozom és ezt nem hagyom, templomba is elmegyek rendszeresen(...)
 
augusztus 17,
 
Krisztus követése-t olvasva jöttem rá. hogy mennyire kevés vagyok, mennyire távol vagyok, mennyire nem tudom eltiporni magam...Ugyanakkor nagyon sok élmény, meggyőződés, tapasztalat helyretevődik.Kicsit soknak tűnik ennyi minden egyszerre, remélem, mikor visszatérek a városba, ezek élni fognak bennem. Most mértem fel azt is, mekkora kegyelem a nyugodtság, a béke, amivel vagyok.De azért a szolgálat megköveteli a munkát: nem ülhetek egész életemben és gondolkodjak. Nem szabad felülbecsülnöm magam, hanem fordítva. Egyszerűen csak figyelni fogok ezután is, hogy a jóval legyek mindennel szemben. Bármit kívánok, ajánljam fel: csak ha Ő nekem szánja, akkor legyen, akkor akarjam én is.Megpróbálom félretenni a rosszindulatú embereket, szólásokat és mindent megköszönni, amivel szembesülök.
 
augusztus 22,
 
Mit hozok és magammal? Mi a feladatom? Felvettem-e már a keresztem?Valamennyire megnyíltam, azt hiszem, de minél feljebb vagyok, annál fentebb a csúcs is. Nem kívánkozom társaságba, néha mégis nem tudom, mitévő legyek...
 
augusztus 26,
 
A szentmisén immár harmadjára érintett meg erősen áldozás közben, hogy vegyem magamhoz Krisztust. Belső felindulást, megmagyarázhatatlan jóságot érzek ilyenkor és könnyezem.

szeptember 15,

Annyira csodálatos, hogy az ima szükségletszerű, mosolyogva tudok álomba merülni és feltöltődve ébredni. Nem fogom sanyargatni magam de az önfegyelem része a böjt, bizonyos lemondások, amiket felajánlok.

október 14,

Többször álmodtam csúnya, pusztító, vagy felnőni törekvő lényekkel. Rájöttem, ezek a bennem élő "démonok", amelyeket meg kell szelídítenem. Megnéztem a Samsara(Létforgatag) c. filmet:" -Hogyan menthetsz meg egy esőcseppet a felszáradástól?
- Visszaejted a tengerbe!"Ami el van rendelve, be kell teljesíteni bármi áron, bármilyen ritmusban haladsz és bármit hazudsz magadnak..., úgyis meglesz.




október 16,

Megnéztem a Tavasz.Nyár.Ősz.Tél. c. filmet. Egyszerűen tárja fel az élet visszatérő dolgait ebben a várakozásban. Az ember kíváncsisága bűnre viszi (vagy ha nem is, de ki kell elégítse a kíváncsiságát). Aztán a bűnbeesés után megbánja, annyira szánalmas, mégis mintha "soha semmiből nem tanul"(-na)(id. Müller Péter)...Egyszer kacag és azt hiszi, boldog, aztán rájön valamire és sír. Dühös lesz, féltékeny, megtapasztalja, hogy a féltett, szeretett dolgokat el kell tudni engedni. Azt is látja, hogy rossz lépéseiért bűnhődnie kell, menekülni próbál a nemkívánatos körülmények és következmények elől, ám mindezzel csak hátráltatja magát. Egy spirálon halad felfele, lecsúszik, áll stb. Bizonyos embereknek megadatik adott életszakaszban, hogy eljussanak egy olyan békére és olyan megértési szintekre, amelyek végérvényesen megbélyegzik útjukat. A spirál a végtelenbe, az örökkévalóba vezet. mindig egy kicsit megérkezünk valahová, aztán észrevesszük, hogy nem elég, vagy ennyi volt itt, íme egy újabb távlat, amit el kell érnünk és felkerekedünk újra. Soha nem értünk meg mindent, sőt nem is szabad, ám azt tudni kell, hogy egyszerűen VAN, EZ VAN, mindezt méltósággal, derűvel, hálával fogadni, hiszen az Univerzális Akarat, Jóisten belénk lát és mindezzel odavezet, ahova önmagunktól nem lennénk képesek talán. Amire valóban szükségünk van, az megadatik, amit valóban ismernünk kell, arra rávezet.
Minden este visszatekintek a nap fontosabb eseményeire, üzenetére, bakijaira. Elalvás előtt néha megcsengetek egy kis csengőt, reggel ismét megcsengetem és megköszönöm, hogy ma is felébredhettem. A mosoly valahogy nem megy, néha kibújik, de ritkábban, ilyenkor jó lenne ott felejteni még néhány pillanatig.

október 21,
jegyzet:Bagdy Emőke- Az ima én-erősítő hatása-előadás

Különböző fórumokon olvasgatok: az emberek felháborodottan, néha gúnyosan, agresszíven vitatkoznak arról, hogy mi a bűn, hogyan értelmezzük a Szentírást stb.
Az önmagáért vagy a helyzetért való beszédben kevésbé van jelen az Isten. A film, amit néztem (When Night is Falling) azt mondja, egyedül Istennel lehetséges igazán pár beszélni.
Minden reggel megkérdezem: "- Mit üzensz ma számomra?"
(....)
A szentmisén az Evangélium közben madárraj körözött nagy csiripeléssel odakinn, egyik neki is csapódott az ablaknak. Úgy tűnt, az emberek nagy része nem figyelt fel, az emberek nagy része a szertartás szövegére sem figyelt...Én mire figyeltem?
(....)
Az imában előbb dicsérünk, aztán bűnbánatot tartunk, aztán megköszönünk-hálát adunk és végül kérünk.

október 23,

Különböző értékeket írtam fel, amelyek együttesen, naponta kellene érvényesüljenek. Hamarosan ezek ellentétét is felírom, kiragasztom és vonalakat húzok melléjük, a negatívakat rendszeresen elégetem majd.
jó lenne minden nap legalább egy jó tettet végrehajtani, észrevétlenül.
Értékek: Alázat, Engedelmesség, Bölcsesség, Ima, Önuralom, Tudatosság(Rendszeresség), Csend, Szentáldozás, Szolgálat, Béke(Nyugalom), Türelem, Hála, Elengedés, Fény.

Október 28,

Azt hittem, ha elzárom magam, tisztán maradok. Ellenkezőleg: így elkerülték a figyelmemet a kihívások, a segélykérések. Ha valamit túl jól akarok csinálni, ezzel párhuzamosan elmaradozik, megromlik, hiányt szenved valami más. Szóval jó lenne az a híres "arany közép út".

november 10,

Napról napra egy kicsivel többet adni, azáltal egy kicsit le is csípni a saját igényeinkből, elengedni, lemondani, bölcsen adni oda önmagunkat: idő, pénz, félretett büszkeség stb.
(...)A Hit nem mindenkié, nehéz felmérni, kinek mikor mit lehet mondani, de nem lehetetlen.
Nem szabad elmenekülnöm az elől, hogy másokat meghallgassak, még ha néha kimerít is ez. Megkapom az erőt az újrakezdéshez és az alkalmat a lepihenésre.

December,

jegyzet: -az áldás angyala (mindig fölöttünk tartja a kezét)
         -az angyal, aki utunkba áll (figyelmeztet, int, megállít, irányváltásra késztet) 
         -az útmutató angyal(Gábor, új életet hirdet, gyerek születését jelzi)
         -a tüzet csillapító angyal
         -az angyal, amelyik felébreszt(megveregeti vállunk,biztat)

Az én életemben mi az árnyék, ami elől menekülök, vagy amit kerülök?
(...)
Áldozatnak lenni vagy áldozatot hozni....
(...)
Ne legyek puszta, de a pusztaság közepén fakadó forráshoz tudjak visszatérni...
(...)
Annyi mindenre próbálok figyelni, hogy közben egy-két dolog mindig elfelejtődik, eltompul, de nem szabad magam ezekkel bántanom:Bánjam meg teljes szívemből a mulasztásokat és fogadjam békésen, tanulási vággyal. Nem vagyok több-jobb másoknál, nem kapok több vagy nagyobb feladatot, mint amennyit megbírok, amennyire képes vagyok. Nagyon nehezen találom az egyensúlyt a között hogy szociábilis, derűs legyek illetve a között hogy bezárkózzam.
(...)
A tüzet nem tudom elkerülni, de lehet, nem éget meg, ha időben segítséget, kísérőt kérek. Lehet emberi, megértő kísérő, sőt erre is éppúgy szükség van, elengedhetetlen. A vágyat, tüzet meg lehet szelídíteni.
(...)
Amiért sajnáltam és bántottam magam pont abban rejlik és kezdődhet fejlődésem kulcsa, záloga.
Ha nem hagyom megtapasztalnom, hogy mindenki hátat fordítson és bántson, nem tudom megízlelni a találkozás feltétlen örömét, az újratalálkozást és főleg annak örömét, hogy egyedül Isten az , aki mindig is vár és bármikor betérhetek hozzá magyarázkodás nélkül, feltétlenül.
(...)
A cserépedényben (természetem, személyiségem) ott a kincs. A cserépnek sokszor össze kell törnie, repednie, ettől a benne levő kincs értékesebbé válik.


"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;

Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják" (Mt 6,19-6,20 )

2008
Január,

„Isten az erők és az emberek teremtője és irányítója. Aki vele jár, annál jó értelemben nyilvánul meg a hatásuk.Annak nem kell aggodalmaskodnia beszéde és holnapja felől. Az Ő erejével nem kell félni az emberek rosszindulatától, mert a Vele való kapcsolat öröme mindennél többet ér.”
Tökéletesen Krisztusi nem lehetek soha, de az erre való szüntelen törekvést minduntalan meg kell újítanom.


Március 3,

A boldogtalansághoz vezető állapotok: határozatlanság, sóvárgás.
Minden látható, tapintható földi dolog csupán eszköz. Nagyon nehéz mindezt csupán használni és nem birtokolni, dominálni.
A láthatatlan dolgok észlelésére meg kell nevelni, oda kell szoktatni az emberi természetet, hiszen ez végtelen.
Nehéz fenntartani a jólétet, de tudom, egyedül én felelek azért, amit és ahogyan megélem, ahogyan tekintek rá, egyedül én állhatok a saját magam útjába.
A Jóistennel való kapcsolat a pszichodrámához hasonlónak tűnik: ebben a -objektív szemmel nézve- monodrámában a Jóisten tükröz nekünk, szerepcserét, idegen, nem kívánt szerepeket is javasol. Mi, pedig, egy többnyire biztonságos térben néha elképzelt közegben, elképzelt Istenünknek játszunk, kivetítünk rá indulatokat, áttételeket. Olyan játék ez, amiben megmaradunk protagonistának: ez esetben nincs viszontáttétel. Bármi szerepet osztana ránk (választanánk), valamiért szükségünk van erre a szerepre. Isten nem spekulál, nem képzel belénk olyasvalamit, ami nem vagyunk, nem diagnosztizál, de látja azt, amivé még nem is váltunk.
A kérdés itt is az: mennyire vagyunk képesek beleélni magunkat, anélkül , hogy hasítanánk. Az énvédő mechanizmusokat tudjuk-e fogadni, használni szelíden és nem háborgással...Bölcsességgel és méltósággal, tanulási vággyal tudunk-e minden pillanatban „színre lépni” és úgy megélni a láthatatlan valóságot, „mintha”ez lenne mindennek a csúcsa, az a hely, állapot, létélmény, amely rendeltetésünkhöz méltó viselkedést elevenít meg, amely megkérdőjelezhetetlen belső valóságot szilárdít meg és amely minden megnyilvánulásunknak egy optimális frusztrációs alapját képezi.

Április,

Rémálmaim vannak, nyugtalanul alszom vagy alig tudok felébredni, szédülök, szúrásokat érzek, görcsöt. Gondolatszökelléseim vannak, indulatos vagyok. Máskor meg egy pontot bámulok és azt hiszem, nem gondolkodom. Elfáradtam a munkahelyen, elfáradtam a türelemben, elfáradtam színészkedni vagy visszafogni az érzéseimet. Az emberek közt egyedül érzem magam.
Ha másképpen nem lehet, csak azt kívánom, bármi történik,sose felejtsem el, hogy a Jóisten szeret és egyedül nála pihenhetek meg(...)
Jókora bölcsesség kell ahhoz, hogy mindig azt lássuk, ami jó, azt mondjuk, amit kell és annak, akinek kell...Senki nem lehet elég bölcs és mindenki annyira bölcs, amennyire a Jóisten megajándékozza. A bölcsesség nem eszköz, nem jogosít fel semmire, csak a szeretet tanulásában és tanításában szilárdíthat meg, miközben tudjuk: Ez sem tőlünk való!
Ha boldog szeretnék lenni, semmi akadálya: csakis önmagam és a világról alkotott elképzeléseim állhatnak utamba. Igazából az a boldogság amire epekedünk, nem e világból való. Ez a világ mégis meg kell tanítson arra, hogy csak annyira és annyit fogjunk fel belőle, amennyi nem terhes, hanem hasznos.

Április 13,

Néha néhány hét alatt teljesen elfordulok, hiányzik a gyakorlatiasság, a kitartás: azt csinálom, ami izgalmasabb, így elhomályosodik a rendszeresség.
Most ismét átnézem az értékeket, perspektívákat, önmagamat. Megújítom fogadalmaimat, megtartom a böjtöt, napi 7-8 szál cigit szívok csak, szentmise és szentáldozás, jótettek és ima. Ezeket valamennyire irányíthatom.

November, december,

Eszembe jutnak az év eleji fogadalmak, felajánlások, kérdések: Hogyan éljek?Kik-mik vezetnek félre utamon?Hol van az a biztonságos tér, ahogy mindig és rendszeresen csak önmagam lehetek önmagammal? Mire utalnak az időszakos testi tünetek, hát az álmok? Mivel akadályozom leginkább utamat? Mivel segítem utamat?
2008-ban megtanultam kissé derűsebben élni, többet mosolyogni, könnyedébb lenni. Beláttam azt, hogy végletesen élek és gondolkodom: ebbe nem szeretnék belenyugodni, pedig lehet hogy természetemből adódik.

2009,

Ezt az egész évet, minden imádságot, misét, áldozatot, böjtöt felajánlottam azért hogy közelebb kerüljek rendeltetésemhez, választ kapjak arra: hogyan kell élnem?Minden este és reggel felállva végzem az imát, hogy ne aludjak bele, jobban figyelek majd az álmokra is. A hallgatás bölcs dolog, kegyelem. Amit nem mondok ki, azt nem tudják ellenem fordítani. Ha visszatérek ahhoz a legbelső valósághoz, ami lényem alapja és ezt elfogadom, vállalom, akkor békére lelek. Ha bennem béke, körülöttem is béke.
A bennem levő „ürességet”soha nem tölti be semmi és senki ember, csakis a Jóistennek adhatom ezt a „nyügömet”: ez a szublimáció.

  A parkban egy öreg fűzet szemlélve, megkérdeztem tőle: “-Mit mesélsz nekem?”És jött a válasz:”-Te is olyan vagy, mint én: Összevissza tekeri az idő, élet, az emberek az ágaimat, kicsavarnak, de én mozdulatlanul állok mindennek dacára.”„Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti” (Példabeszédek 16:7)


  Ha felfele tekintek az égiek fele, akkor ez segít kiszakadni a körülményekből.

Forrás: http://www.flickr.com/photos/36332581@N04/3363435358/

EGY KIS ÖSSZEGZÉS, KIEGÉSZÍTÉS, PONTOSÍTÁSOK:

Gyakran írok az imáról, annak részeiről, én-erősítő funkciót említek, szükségletszerü mivoltáról: mindezt persze a melettem álló társak kísérésében, sajátos körülményeknek köszönhetően és egy fajta belső fogékonyság hatására tapasztaltam meg Isten kegyelméből. Amikor azt írom, melegséggel telik el homlokom és mellkasom ima közben, akkor ebben természetesen ott van az, hogy légzőgyakorlatok, kitartás, a szívnek a "megnyítása", az agyalások kikapcsolása és egy fajta naivitással társuló önátadás, hallgatás. A légzőgyakorlatok nem mechanikus gyakorlatok, és nem is társulnak az imához minden esetben az említett testi érzékelések (itt leghamarabb a testi épséggel, egészségi állapottal, böjttel, rendszeres táplálkozási és alvási szokásokkal  vélhetünk kapcsolatot felfedezni).
Imádkozni nem tudlak megtanítani, néhány sajátosságot elmondhatok, de neked kell megkóstolnod és kitapogatnod, hogyan szólhatsz és hogyan hallgathatsz ebben a formában. Nem fog mindig egyformán jól menni és elégedetlen leszel, fáradtabb, elcsigázottabb, hajlamos leszel gyors, operatív válaszreakciókat várni...Ezek rendben vannak, emberiek, de ne feledd: Isten nem egy XXI.sz.-i automata, a válaszok érleléséhez idő és táptalaj szükséges, ezek művelésére tanít majd meg, ha figyelsz.
Ha közben azt  gondolod ez nekem olyan jól megy, mint, amilyen szépen írok róla, hát negatív: legalább annyit botladozom, mint mindnyájan, de már nem ezzel bíbelődöm. Ha észrevennéd, hogy viselkedésemmel néha erre rácáfolok (mégis túl piti elakadásokkal foglalkozom és szem elől tévesztem a lényeget), kérlek szólj rám erélyesen, megpróbálom majd megköszönni. Az ellentmondásokból születnek néha az új megértési szintek, nyílnak az új kapuk.


   Észrevehetted a naplófeljegyzések során a gyakran visszatérő kérdést: HOGYAN ÉLJEK? Éveken keresztül ez foglalkoztatott és azt hittem egyértelmü, kristályos, használati utasítást kapok majd. Nos, mi történt: meg is kaptam, de nem vettem róla tudomást, valami látványosabbra, konkrétabbra számítottam. Na de hogyan érkezhet egy ilyen általános és elvont kérdésre egészen praktikus és konkrét válasz?Irónikus, nemde? Szóval minden egyes pozitív megtapasztalás, minden olyan, amiről a feljegyzésekben megállapítást teszek része annak az életmódnak, amire válaszokat vártam csakhogy mindezeket a MOST-ban, a MÁ-ban kell megélnem és ezen van a hangsúly, nem pedig azon, hogy HOGYAN ÉLJEK holnap, azután, vagy egyáltalán (valaki jőjjön és mutassa, mondja...). Elég ha most legjobb tudásom szerint élek, holnap majd ébredéskor ismét felhívják erre figyelmemet, ha hagyom és így megy ez napról napra: ÍGY ÉLJEK. Egészen egyszerüen úgy is fogalmazhatnám: ÉLJ! vagy ÉLj úgy, mint KRISZTUS!

"Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Mt 6,34)


"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában, a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen." (Mt 5,19 )

A böjtről és az aszkézisről még csak annyit, hogy nem azzal kell kezdeni, hogy kivonulsz az erdőbe egyedül, azzal sem hogy egyszerre több mindenről lemondasz, de amiről lemondasz, az ne az legyen, amiből több van, vagy ami kényelmes: a lemondást érezd meg, különben mi lenne benne az áldozat.

Az emberi természet valamennyire képlékeny: tágítható határok, formálható attitűdök, változó perspektívák. Ha végletekben gondolkodsz, valószínű, hogy még mindig elég határozatlan vagy és végletesen is élsz. Ha ezt tapasztalod magadon tartósan és úgy érzed, változtatni szeretnél, meg is teszel mindent, mégsem változik, akkor tégy még egy próbálkozást, aztán még egyet és sose jelents ki semmit végérvényesen magadról, mert mindig úton vagy. És ebben légy következetes és határozott, ez már érettség, béke, méltóság, realizmus és egyéb hasznos dolgok a tarsolyodban.


"Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat."(Mt 6,16)

A beszédről illetve a csendről: Ezt megint csakis önmagadon és önmaga által tanulhatod meg a többiek tükrében...Hiszen mért beszélnél, amikor nem hallgatnak rád, vagy amikor nem tudod, mit beszél a szád, vagy amikor hirtelen jön ki a szádon valami és amikor hallgathatnál. Vagy miért hallgatnál, amikor érzed, nem is te beszélsz ott legbelül, hanem a szív az, hát hadd mutasd ezt meg minél több társadnak, hadd tanuljátok együtt azt, hogy van egy hang, amely nem vezet félre, amellyel viszont rendszeresen kell párbeszélni és amely a javadra beszél.
Nem mindenki tud csendben maradni, van aki kevesebbet bírja, van aki egyáltalán, van aki elalszik, vagy aki órákig- napokig-évekig képes hallgatni. Senki nem mondja meg neked mennyit kell csendben maradnod, de azt elmondom én:A csenddel rendszeresen együtt kell lenned, annyi időre, amennyire képes vagy, hiszen a zajban káosz van, a pörgésben nyugtalanság, ha nem nyugszik le a test és a lélek, a szív nem képes párbeszélni Istennel. És nem Istennek kell leállnia és behajolnia az arcunkba és elénk állni, hanem nekünk kell odamennünk és szólnunk: -Most készen állok, ennyi időm van csupán, de ezt neked adom!
Nem hiába jelenti a VANA a pörgést, a NIR, pedig, a NINCs-et: Nincs pörgés, leáll a pörgés: NIRVANA.

A láthatatlan valóságról, angyalokról és álmokról: Ha azt mondod, csak azt hiszed el, amit látsz, azt kérdezem tőled: Az agyadat láttad-e?Hiszed-e hogy van?
Ne akarj mindent tudni, vagy ha sokmindent meg is tudsz, inkább azt tudd leginkább: hogy mindezt a tudást nem tudod birtokolni, megtartani és tökéletesen művelni, mégis a művelésre és megosztásra törekedjél, de alázatosan.
Az angyalok teszik a dolgukat, ha ápolod velük a kapcsolatot, megkönnyíted a saját dolgod bizonyos értelemben. Bizonyos álmaid lehetnek üzenő értékűek: ha szeretnél többet foglalkozni velük, vezess álomnaplót és ne higyj el mindent, amit mások belemagyaráznak álmaidba. Nekem segített néhány olvasmány (pl. Robert Moss-Álomfejtő praktikák).



"És monda: Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal."(4Móz 12,6)"Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?" (5Móz 13,3)

Egy másik  jellegzetesség, amit észrevehetsz  a naplót olvasva (akár az enyém, akár másé), hogy néhány alapvető gondolatkör mentén forog a cselekmény, néhány dolog mindig ugyanaz, persze csak látszólag: felírom az értékeket lapokra és kiragasztom, próbálom tanulni önmagam, az elfogadást, a mosolyt, gyakorlom a minőségi időt, csendet stb. Néha áradozom és szárnyalok, máskor ugyanezek kapcsán le vagyok törve, és keserűséggel állapítom meg, mennyire félresíklottam. Hát erre kell számítani: egy állandó mérkőzés önmagunkkal, soha sincsen befejezve, mégis mindig valamit kell találni, amiért megéri felállni és folytatni.

"Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek." (Jak 1,12)

 Az ellentmondásokról, ambivalenciáról: Amikor újraolvasgatom a naplómat, felidézek néhány hangulatot,érzést,élményt...gyakran az az érzésem támad, mintha nem is én jegyeztem volna fel ezeket, néha bizonyos szókapcsolatokat nem is látok már abban az összefüggésben, amiben annak idején bejegyeztem őket. De sebaj, tudom, hogy minden oda símul ahol neki helye van és Téged is arra intelek: ne próbálj mindent megérteni, főleg értelmileg: a szavaknak ugyan van jelző értékük, mégis a megtapasztalás és a szavakon túlmutató érzékelés igazít el. Légy hű ehhez az érzékeléshez, hiszen a szíved a közeped és minden ebből a centrumból indul ki.

Forrás: http://www.vbm.hu/halaadas.html

Menj fel a hegyre néha, ülj ki egy sziklára és szemlélődj, hintázz naívan olykor ismeretlen ritmusokkal, hívj társat magad mellé és mosolyogj többet, mint én!