év végi gondolatok

Mit csinálok ilyenkor, az év utolsó napjaiban? Kalácsot eszem, bort kortyolgatok, nézem a szállingáló hópihéket, narancshéj virágot bontok…Meglátogatom a rég nem látott társakat, próbálom elrendezni az anyagi és szellemi kötelezettségeimet és igyekszem leállni, meglátni magamat: meglátni azt, ahogyan sikerült megélnem a valóságot, magamat és titeket az idén, meglátni azt, hogy mi a visszatérő akadály a viselkedésemben, mitől nem tudok néha örömtelien élni és mitől zárkózom be(mitől félek pl.). Visszapörgetem, felidézem azokat az eseményeket, amelyek ilyen vagy olyan nyomot hagytak bennem: találkozások, megvalósítások, veszteségek, kudarcok, általam választott és tőlem függetlenül kialakult egyedüllétek, betegségek az év során. Felidézem, hogy melyik a visszatérő megoldatlan problémám, nehézségem. Mennyire befolyásolta ez a kérdés a mindennapi működéseimet, az életem irányát és mi az, ami hasznomra volt, segített a megküzdésben? Hogyan álltam hozzá ehhez a kérdéshez tavaly, hát azelőtt? Kik állnak mellettem, kik hisznek bennem? Én kiben és miben hiszek? Magamban hiszek-e és milyen mértékben? Kire tudok mindig támaszkodni, kihez tudok visszatérni?
Egyik kérdésnél sem időzök el túlságosan, nem spekulálok, de azt szeretném, hogy tényleg a szívembe gyökerező legmélyebb értelmek elevenedjenek meg és tudjak átlátni azokon a játszmáimon, amelyeket gyakran csupán azért folytatok, hogy meg védjem magam, elkerüljem a kudarcot, vagy oldjam a valóságnak vélt igazság okozta keserűséget. Az igazság valóban sokféle színben tűnhet fel, ez viszont nem jelenti azt, hogy több van belőle. Olyannak látom a dolgaimat és az igazságot, amilyenre kisminkeltem ezeket.
Lassan pedig elérkezem két meghatározó kérdéshez, ezek minden korban, akárhány éves leszek és akárhol leszek, megőrzik aktualitásukat és megállják helyüket, ez az alap: KI VAGYOK ÉN?
Ez az egyik kérdés. Ki vagyok én most, ki voltam az idén, kinek kije voltam, de főleg magammal és életfeladatommal szemben ön azonos voltam-e? Én az vagyok-e, akinek lennem kell, vagy az vagyok, akinek meg szoktam lenni? Lehet, nem tudom egészen pontosan, kinek kell lennem, de hiszen nem is ez a lényeg: a lényeg az, hogy még felismerem-e a szívem hangját, a lelkiismeretemét, belátom-e, hogy gondolat lavináim érzéseket szülnek és az érzések világában az észlelésem (a valóság, ha így tetszik) torzulhat. Szeretnék-e örömtelien élni? Belátom-e, hogy a világ nem mindig úgy válaszol, ahogyan szeretném, vagy elképzeltem? El tudom-e képzelni, hogy olykor minden keserűség és megvonás, baj, betegség, ború ellenére is akarjak örömtelien élni? Ha igen, akkor nyert ügyem van. Mindezeket összevetve csak szem előtt kell tartsam, hogy: Olyan vagyok amilyen, leegyszerűsítve szeretnék látni, örömtelien akarok élni, azzá szeretnék válni, aki vagyok legbelül,…, ez néha nem egyértelmű, néha homályos, ezért segítségre, útmutatásra is szükségem van. Ha örömteli létre és teljességre törekszem, akadályokba ütközöm és jó ha ezt is belátom, nem tudom megkerülni a létrejöttünket, de hogy bennem mit hagynak, azt tudatosítanom kell. Az, hogy igazán mélyen ki vagyok én, ezt nem én döntöm el, az már eldőlt: Ezt szeretném megélni, nem feltétlenül kinyomozni. Jézus mindvégig tudta, hogy ő ki. Pontosan ezért tudott kitartani, az lenni, aki volt.
Én rendszerint vagyok valaki, időszakosan elhitetek valamit magammal, hogy ki vagyok és ez gyakran egy elképzeléssel, egy szereppel, egy vággyal vagy egyébbel kapcsolatos. Biztosan ismerősek azok a mondatok, hogy: „ - Én nem tudok másként élni!..Én azért vagyok, hogy megvalósítsam magamat!...Én ilyen, meg olyan vagyok és ezt meg azt akarom!...Én egy visszahúzódó, vagy határozott, esetleg jó fiú vagy éppen belevaló, rebellis vagy gyanakvó stb. vagyok....szerető társ vagyok, jó munkás ember vagyok vagy egyéb vagyok ”Ezek csak szerepek, tanult viselkedések, tükröződések, én védő mechanizmusok, fantom-ének, én-részek...
Ezek rendszerint nem a tiszta Én, hanem az Ego. Az egóval bábozik a környezet, a ránk adott vagy szabadon választott szerepek az egót hizlalják vagy kezdik ki elsősorban, az igazi Én, pedig, feltárásra vár.
Másik fontos kérdés az, hogy MIT AKAROK ÉN? A kettő összefügg, hiszen, minél tisztábban átlátom, ki vagyok, annál tisztább, hogy mi a dolgom, mit akarok magammal az élettel, a többiekkel. Minél homályosabb ez, vagy minél inkább az ego szintjén működök, annál befolyásolhatóbb vagyok és annál kuszábbnak tűnhet az élet.
Én mindig valamit jobban akarok, és ez is természetes, hiszen mindig adott kontextusban kell működnünk, ahol bizonyos dolgok szükségesebbek, mások meg háttérbe szorulnak. Ám akárhol lennék és akármit is csinálnék, tudnom kell, hogy alapvetően mit akarok. Miért vagyok: és erre tényleg mindenki maga keresse meg a választ.
Így év vége fele nem biztos, hogy a fogadalmak tétele a leg értelmesebb dolog, amit tehetünk, bár hasznos lehet ez is. Ha tudom, hogy ki vagyok és mit akarok, akkor ehhez egyfajta béke társul. Ezzel a békével mindenütt megállom a helyem. Ez a tudás ritkán válik egyértelművé, én mégis erre próbálok építeni.
Te mire építesz?

Ó,

Uram adj erőt, hogy lássam

Utam merre tart a Mában

Hogy tudatos létezésem

Így segítse fejlődésem

Imám szállj fel most a Mennybe

Állj én jó Atyám elébe

Legyél felajánlás kérlek

Ahogy Jézus halt meg értem

Segíts Uram megértenem

   Emberként itt mit kell tennem

Hogyan legyen hit, szeretet

Vezetőmmé kegyelmedben

Hogy segítsek s legyek MAGam

Miként látom másban meg azt

Mit magamban kell meglátnom

Teljessé így téve Világom

Áldd meg kezem, simogasson

Áldd meg szám, hogy vigasztaljon

Áldd meg szívem úgy szeressen

Viszonzást már ne keressen

Áldd meg minden gondolatom

Benne Fényként az ragyogjon

Isten az, ki Él mindenben

S ki elhiszi

ÉLHET BENNE!

Ámen

forrás:http://jezusafeny.hu