Advent IV.

Édes Istenem, arra kérlek, tégy Te még egy lépést felém!

Nekem várni és bizalommal várni különösen nagy feladatom. Az Ég ajtaja kitárult már egy ideje, néhány zárt ajtót magamban sikerült megnyitni, de még mindig oly bátortalan és változékony vagyok. Naponta százszor megváltozom és visszaváltozom, gondtalan szeretet pillanatai és bizalmatlanság között tántorgok. Szeretnék úgy rád hagyatkozni, mint Mária, szeretnék úgy bízni a láthatatlan jövőben, mint József.

Mi tart még vissza Tőled, Uram, amikor már ennyire közel érezlek?

Szeretnék minden pillanatban őszinte gyermeked lenni, szeretnék mindig egy kicsit jobbá válni, szeretnék veled kézen fogva járni és előbb Téged kérdezni mindenben, mielőtt én beszélnék vagy cselekednék.

Szeretném szívvel és ha lehet szóval is elmondani mindazt, ami fogva tart, utána könnyedén sóhajtani, együtt örülni azzal, ki hallgatott és meghallgatott és hálából egy nagyot kurjantani, ugrani, táncolni.

Meggyújtok még egy gyertyát és megpróbálok befele tekinteni, de úgy, hogy nem akarok semmi különöset érezni, vagy kicsikarni Tőled, csak teljesen összetartozni Veled.

Te Atya vagy, szeretett Fiadat pedig önzetlenül küldöd hozzám is: Ha Atyám vagy, akkor Jézust testvéremként fogadhatom. Jézus nem vendégségbe érkezik hozzám Karácsonyra és aztán tovább utazik, hanem most emlékeztet, hogy üljek közelebb a Fényhez és lássam, hogy van társam, testvérem, rokonom és bizalmasom Benne.

Istenem, angyal volt-e ki tegnap hozzám hajolt és mit akart mondani?

Angyal volt-e a maszatos kisgyerek az utcán, aki lelkesen mesélt?

Angyal intett-e, hogy Égre emeljem tekintetem és hagyjak arcomon  végig siklani egy-egy kósza esőcseppet vagy vizes hópihét?

Angyal hívott-e telefonon, mikor kedvetlenül és kelletlenül válaszoltam?

Angyal ült-e sugárzón, mocorogva mellettem a buszon és én büszkeségből nem néztem szembe vele?

Mondd, angyal volt-e, ki szívem pitvarában zörgetett és kopogott és remegett a zárt ajtó előtt és én gyógyszer után kutattam kétségbeesetten ahelyett, hogy beengedtem volna?

Angyal volt-e az „igen”-sugallat, mely olyan röpke és gyors volt, hogy már csak elhalkuló végét hallottam és hamarkodott büszke „nem”-mel hessegettem el?

És az ételt, amelyet vendégszeretetben fogyaszthattam el, angyal ízesítette-e meg? Angyallal fogtam-e kezet és angyal súgta-e meg reggel, mire figyeljek?Angyal csukta-e le este szemhéjam és most is angyal vezeti ujjaim?

Köszönöm.„-Legyen a Te igéd szerint!”.

Jézusom, úgy érzem, lassan minden zárt ajtó feltárul, lassan elég fény lesz ahhoz, hogy túllássak és lépjek magamon.

De addig, kérlek, tégy Te még egy lépést felém!

Ámen